Nagy-Britanniában 1 százalékkal nőtt az új autók eladása augusztusban

Nagy-Britanniában 1 százalékkal, 68 ezer 858 darabra nőtt az új autók eladása augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) értékesítése 35,4 százalékkal emelkedett.

Nagy-Britannia és Albánia együttműködik a La Manche csatornán illegálisan átkelők hazatelepítésében

Nagy-Britannia ki akarja használja Albániával folytatott kitűnő együttműködését annak érdekében, hogy gyorsan visszaküldje hazájukba a La Manche csatornán ezekben a hetekben feltűnően magas számban illegálisan érkező albánokat - jelentette ki Priti Patel belügyminiszter szerdán.

Negyven éve először emelkedett 10 százalék fölé a brit infláció

Negyven év óta először tíz százalék fölé emelkedett az éves brit infláció.

Fél százalékponttal emelte alapkamatát, recessziós figyelmeztetést adott ki a Bank of England (2. rész)

Fél százalékponttal, az eddigi 1,25 százalékról 1,75 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England.

Londoni médiaértesülések szerint lemond Boris Johnson (2. rész)

Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.

Londoni médiaértesülések szerint lemond Boris Johnson

Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.

Nagy-Britanniában 24,3 százalékkal esett az új autók eladása júniusban

Nagy-Britanniában 24,3 százalékkal, 140 948 darabra esett az új autók eladása júniusban az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) értékesítése 14,6 százalékkal emelkedett.

London újabb egymilliárd font katonai segélyt nyújt Ukrajnának

Újabb egymilliárd font értékű katonai segélyt nyújt Ukrajnának a brit kormány - közölte csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal.

Két helyi választást elvesztett a brit Konzervatív Párt, lemondott a párt elnöke

Két időközi parlamenti képviselőválasztást is elvesztett a kormányzó brit Konzervatív Párt.

Negyvenévi csúcson a brit infláció

Négy évtizede nem mért ütemre gyorsult májusban az éves brit infláció.

Egyidejű vasúti és metrósztrájk Nagy-Britanniában

Több mint harminc éve először egyidejű metró- és vasúti sztrájk kezdődött kedden Nagy-Britanniában.

Tizenhárom évi csúcsra emelte alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, az eddigi 1,00 százalékról 1,25 százalékra, tizenhárom évi csúcsra emelte alapkamatát a Bank of England.